…csak úgy, a semmiben

Jelenleg éppen ebben a bennelevésben vagyok.

Lehet, hogy a téli fagyokat idéző, orrlyúkbefagyasztó hidegről a karácsonyi várakozás jutott eszembe, de várakozás eddig is volt.

Most legalább bele tudok rakni egy kis misztikumot, nem csak a semmiben való libegést érzem.

Mostanában valahogy semmi nem megy. Mintha leálltak volna a dolgok. Érdekes mód, engem is lecsendesített ez a fura időszak, pedig én aztán igazán a szél gyermeke vagyok. Vihar helyett gyenge libbenő szellő,- a jelen pillanataiban.

Jó volna tudnom, hogy nem én vagyok ilyen eltévelyedett szinten, hanem más is van így ezekkel az időkkel.

Képességem, hogy egyedül tudok lenni sok gyerek közepén is, hangos zsivajban, már- már kezd idegesíteni. De tovább ezzel sem jutok, csak a „kezd”-ig, mert még az sem állja meg a helyét, hogy felidegesedjek.

Pedig mondhatnám, hogy valami oltári nagy bajban vagyok.

De minek mondanám, ha nem is. Persze mindez csak nézőpont kérdése, kinek, mi az oltári nagy baj.

Várok…

Várom a klienseket, várom a Vendégeket, várom a Vásárlókat, várom az Adományozókat, várom a Munkát, várom hogy beindul, hiszen a nincs- ből nincs van.

Nem jajgatok, nem szitkozódom, nem tébolygok, nem teszek semmit, csak várok. Türelmesen, békével a lelkemben…várok.

Mondom másnak; ennek jött el az ideje, hát élvezd ki.

És hogy mennyire igazam lenne!

És…hát…csináljak a nincs- ből van-t.

Van rengeteg szabad időm. Én osztom be magamnak. Mit– mit, mit- mikor, mit- milyen tempóban, mit- hol, mit- miért, mit- hogyan, mit- mennyit, mit- hányat?

S miután számvetem jelen helyzetem, nincs is szükségem a kérdések megválaszolására.

Sőt! Kérdésekre sincsen szükségem!

Kifejthetem spirituális lényemben a velem történő eseményeket. Vagyok!

Méghozzá a Dharma kerekének tengelyében vagyok. Az események rajtam kívül pörögnek, semmi mással nem azonosulok, csak a belső mozdulatlanságommal.

Ez a várakozás, ez a „semmitevés” a teljesség maga.

Lelkem békés, nem hat rám a külvilág káosza, bennem uralkodik a rend, s ezáltal egy vagyok a nagy egésszel.

Megfigyelem magam, megfigyelem ezeket az érzéseket, megfigyelem, hogy reagálok, mi vezérel, milyen érzést vált ki magamból.

S amikor elrugaszkodom a tengelyből, és magával ragad a dharma kereke, felidézve jelen érzéseimet, újra és újra visszanyerem majd mozdulatlanságomat.

Azt kérdezed; Egyáltalán szükséges kikerülnöm a mozdulatlanságból?

A válaszom; igen, mert élek!