Az éjszaka könnyű leple omlik a városra, mint hatalmas fekete ragyogó selyem. Lassan, könnyedén ereszkedik egyre közelebb és közelebb a langymeleg földhöz. A vékony leheletkönnyű szálak fonásán át csillan egy-egy pilács. Talán csillag, esetleg lámpafény?

Világos az éjszaka. Hosszú elnyúlt árnyak vibrálnak a fák közt, táncot járnak földig érő furcsa lábaik. A Hold hatalmas kerek hűvös kékség.

Csend van. A város zaja elül, szinte harapni lehet. Az ágy hűvös puhasága elnyeli fáradt testemet. A párnába süppedek, az éjszaka hangját hallgatva átringok az álom kiismerhetetlen mezejére.

Zajt érzékel agyam valamelyik mélyen ülő tekervénye, a szobám falán túl zúgást, zubogást, valamiféle gép mormoló hangját hallom. Félálomban néhány perc eltelik, mire felismerem a hangok sorát. Mosnak. Az automata mosógép halk mormolása az éjszakai csendben. Az ajtó felé vetem tekintetem.

Az ajtó alatt meghúzódó résen beszűrődő fényt, - melyet a hosszú széles folyosón pislákoló izzó kölcsönöz,- villódzni látom. - Járkálnak- könyvelem el, lecsukom a szemem. Ha nem éppen az alvás fázisában volnék, gondolkodnék azon, vajon miért éjszaka mosnak a háziak?

Mielőtt lecsukom a szemem, ránézek a szoba falára kiaggatott fegyverarzenál egyik félelmetes darabjára. A fehér sűrűn szőtt függönyön át beszűrődő holdfény megcsillan a hatalmas kard lapján.

Újra alszom. Álmom csendben rám telepszik.

Újra ébredek. Újra zaj ébreszt. Ez hangosabb, fémesebb, hosszabb, és lentről hallik.

Ágyam alatt pince, mely kocsma volt. Egykor jobb időket látott. Megfordult benne sokféle ember. Különösek, egyszerűek, alkoholisták, magányosak, akik a kocsma hangulatára vágytak. Üzlet is köttetett, sokféle. A valaha volt Kocsmáros műértőember hírében állt, gyűjtötte a régiségeket, fegyvereket. A szomjúságtól gyötört ember egy korsó sörre elcserélte a bajonettjét. Kocsmárosunk meg csak gyűjtötte halomba, amíg élt.

(Tudj' Isten miért végzett önmagával élete teljében, de úgy döntött maga sorsa felől, felmegy a padlásra, gerendára húzza magát - fel, egy vastag kötéllel. Mellesleg:követte tettét egyetlen fia majd felesége is, hátrahagyván egyetlen fiú gyermeküket, aki ez idáig egyéb bódítószerekkel kíséreli mielőbb elhagyni e földi fészket.)

Hát működik a kocsma? Nem is tudtam. - Gondolatom azután támadt, miután rájöttem, hogy a zajok mi a csodák. Hordók. Söröshordók. Hallgatózva már különbséget is felismertem, melyik üres, melyik teli. Ki- be görgetik őket, közbe edények csörömpölnek,- talán mosogat valaki. A dolog érthető, a kocsmában éjszaka sem áll meg az élet. A mosás meg a terítők miatt van éjszaka. - Hát ebbe a házba zajlik az élet. - Miután minden a helyére kerül a realitás talaján, újra átadom magam az illúzióknak.

Uram Isten!Harmadszorra is felébreszt a zaj. Ez iszonyú, hátborzongató. Az üvegajtón túlról jön. Félelem ráül ziháló mellemre, majd megfojt. Kinyitom a szám, a levegő csendesebben jut tüdőmbe így, jobban hallom a zajt, kevésbé zihálásomat. - Mi ez? - Gyomrom összeszűkül, torkomon keresztül távozna, ha az inak nem tartanák bent. Szívem iszonyatosakat ver, szívroham közeli állapotban lehetek. Agyamban szívem hatalmas ütései miatt dübörög a vér. Érzem, ahogy ereimben hömpölyög a vörösség, ahogy elönti minden egyes szövetemet. Alig hallom a külső zajt. Csörömpölés hallik, valami bútor eldől, tompa huppanás, újra csörömpölés.

Tudom, a villanykapcsoló az ágyam fölött van. Ki akarom dugni a kezem, de a félelem teljesen megbénít. Nem tudok mozdulni. Rettegek. Hajam szálanként érzem hogy őszül. Forró testemet jéghideg veríték borítja el. Ágyamban tajtékzom bénán. Mi történik velem? És mi körülöttem?

Soha életemben nem tudtam mi az igazi rettegés. Ki akarom nyitni a szemem, talán látok valamit a Hold hideg-ezüst fényében. Pillám nem nyílik. Az is lebénult. Aztán összeszedem minden erőmet, megrebben. Gyorsan visszazárom.

Nem! Nem láthatom! Mi van, ha valami borzalmat látok? Elég hallanom is!

Újabb iszonyatos zaj vegyül a többi közé. Ordítás, vinnyogás, hangos lihegés. Ez csak a pokolból jöhet- gondolom, még ha egyáltalán ura vagyok saját gondolataimnak. A hangok csak valami iszonyatos pokolbéli lény torkán jöhetnek ki, ilyen hangja a földi teremtménynek.

Félelmem egyre jobban uralkodik el rajtam. A paplan alatt láthatatlanná szeretnék válni. Vagy ha nem, hát meghalni gyorsan, mert ez a szenvedés borzalmas. Mi lesz, ha bejön a szobába az üvegteraszról? Hiszen az ajtó nincs kulcsra zárva. Este szemrevételeztem néhány gyönyörű régi ereklyét, ott kint... a teraszon. Még jó, hogy a függönyt elhúztam.

Tudom már! Macskák! Felismervén az ordító hang tulajdonosait, megnyugodhatnék, de nem bírok. Biztos két veszett dög. Még kint vannak. Már minden kacatot és értéket összetörtek. Az üvegajtónak is nekiugrálnak, bereng az egész hatalmas tábla. Mi lesz ha kitörik és bejönnek? Elég a takaróm? Megvéd tőlük? Iszonyú ez az egész félelem. Hiába tudom mi kelti e pokolbéli hangot, nem könnyebbülök. Hallom, ahogy marják egymást. Az egyik a támadástól hörög, a másik fájdalmában ordít. Jéghideg verejtékemben fetrengve reszketek. Izmaim görcsösen feszülnek,érzem, mindjárt szétpattannak. A csonthoz még tapad, érzem a fehér vér nélküli ínszálakat külön-külön. Fel kellene kapcsolnom a villanyt. Mégiscsak ember vagyok, s ha fény gyúl a szobába, talán szétrebben ez a két véres haramia.

Csend van. Már néhány perce néma csend. Kinyitom a szemem. A kard pengéje sötét árnyék. A Hold jóval odébb állt ez idő alatt. Óvatosan mozdítom a szemgolyómat. Talán nesztelenül teszem. Tekintetem megakad a Krisztus képen. Fején töviskorona, arcán vér csordul. Szemében fájdalmas könny csillog. Ráncai mély barázdák. Szenvedése szenvedésem. Egyenesen a szemembe néz a sötéten át.

Lecsukom a szemem. Testem lassan ernyed. Érzem, ahogy minden izomszálam szenved a feszüléstől. Ökölbe szorított kezeim remegni kezdenek.

Pirkad. A hatalmas falióra négyet üt. - Érdekes. Eddig nem hallottam azt sem, hogy egyáltalán a szobában van. - Fáradt vagyok. Minden egyes sejtem fáj. Izomláztól szenvedek, tenyeremben körmök nyomai égnek. A fehér függönyön át a hajnali fények törnek át. Már nem kell villany, mindent látok. Az ajtó zárva.

Aludni próbálok, de nem megy. Agyamban hallom a velőmig hatoló sikolyt,... a halál sikolyát.

Soha nem féltem még életemben igazán. A mai éjszaka a poklok mély bugyra.

Óvatosan fordítom a kulcsot a zárban. (Kulcsra zártam, mert a háziak azt mondták.) Lassan nyitom az ajtót. A folyosó csendes, az izzó magányosan vívódik a nálánál erősebb napfénnyel. A fürdőszoba tükrében idegen ember néz velem szemben. Mély barázdás homlok, táskás, sötét karikás szemek, csatakos lógó lobbonc. Meglepődöm, a hajam nem hullott ki és nem ősz. A két szem, ami visszabámul rám, haragos zöld az éjszakai rettegéstől.

Az ágy szélén ülök, nézem a falat. A falon a tőröket,bajonetteket, kardokat, puskákat. Jézus szenvedő arca ismét felidézi bennem az éjszaka hangjait. Lassan felállok, elindulok a terasz felé. Óvatosan emelem a kezem, a függönyhöz. - Elhúzzam? Félek. Félek a látványtól. - Visszaülök az ágyra. Hajamból kicseppenő vízcsepp végiggördül a combomon. Szememmel egészen a hajópadlóig követem. Egészen addig figyelem, míg el nem párolog és csak halvány nyoma marad.

Újabb erőt gyűjtök, elindulok az üvegajtó felé. Hirtelen mozdulattal rántom el a fehér leplet, amely jótékonyan takarja el előlem a látványt.

Az éjszaka sötét selyme halvány emlék csak, akár a reggeli csendben a zajos éjszaka rettenetei. Nem hiszek a szememnek.

Kitárom az üvegajtót, hátha az átlátszóan csillogó vékony lap mégis csak eltorzít és takarja a valóságot.

Minden a helyén. Sehol egy üvegcserép, egy összetört csetresz, egy nyitott ablak. Kilépek a terasz hűvös betonjára. Közép tájt megállok, körbefordulok óvatosan.

Álom, vagy valóság? Keresek egy picurka rést, ahol egy macska bepréselheti magát. Mindhiába. Sehol nincs. Sem ablak, sem ajtó nincs nyitva. A kupolában a szellőző rácsos, a szúnyogháló sértetlen.

Nincs magyarázat az éjszakai rémálomra. Vagy álmodtam az egészet? Rémséges éjszakám még rémségesebb napja a mai. Szembesülnöm kell azzal, ami velem nem is történik meg, mégis átélem!

(Szállásadóm másnap reggel felvilágosít: nem mostak éjszaka, a pincehelyiségben a kocsma a tulajdonosok halála óta bezárt, nincs sör, esetleg pókháló lepte berendezés. Macskájuk sincs egy sem, sőt, egy hatalmas vérengző kaukázusi juhászuk van. Lánya már régen elköltözött az éjszakai zajok miatt.)