Eltérni, felvállalni, egyéninek lenni, merni, hinni, boldognnak lenni.

Dharma LélekKözpont

Dharma LélekKözpont

II. Hangtálakkal a gyermekekért

Zeneterápia, Hangterápia

2021. október 21. - Dharma LélekKözpont

Előző cikkemben, - melyben a demenciával élőkre ható hangtál foglalkozásokról írtam, - említettem, hogyan hat egy hangtál az élő szervezetre.

Ha valaki nem olvasta volna, néhány fontos részletet leírok, de tényleg, csak érintőlegesen, hiszen maga a hatásmechanizmus több oldalas írás.

 

A hangtálak három síkon hatnak az emberre

Az első a fizikai sík- a fizikai test számára érzékelhető hatások, a hang és a rezgés.

A második a tudati sík- ahol a hangok hatására gondolatok születnek, és halványulnak el.

A harmadik a lelki sík- legbensőbb énünkre, lelkünkre van befolyással, békét, nyugalmat ad.

 

A hangot évezredek óta hívják segítségül a test, a tudat (szellem), a lélek egységének megteremtéséhez.

 Ezeket a csodálatos holisztikus eszközöket sok sikerrel használják az élet bármely területén, az emberi élet bármely szakaszában, megteremtve a harmónia talaját, mely aztán táplálva a szervezetet, egy erősebb, békésebb, egészségesebb ember születik újjá.

 img_20190223_080914.jpg

Hangtál-foglalkozások gyerekeknek

A gyermekek nyitottak az új dolgokra, élvezik az információszerzést, főképpen, ha oly módon adjuk át számukra az ismereteket, mely felkelti érdeklődésüket, használhatják szabadon képzelőerejüket, és koruknak megfelelő.

Hatalmas fantáziájukat segítségül hívva csodálatos utazásokat tudnak tenni a hangok óceánján.

A hangtálak terápiás használata a hang és zeneterápia szerves része, mely kiegészül a rezgésterápiával is.

 fb_img_1567533743439.jpg

Tibeti gyógyító hangtálakkal számos pozitív hatást lehet elérni a kisgyermekek értelmi- érzelmi fejlődésében.

Segítik a motorikus fejlődést, a mozgáskoordinációt, a beszéd-, írás- és olvasási készséget, az összpontosítást.  Nyugtatóan hat, javul a közérzet, mély nyugalmi állapot jön létre, növeli az éberséget, a koncentrációs - és érzékelő képességet és a kreativitást, jótékonyan befolyásolja a tanulási képességeket, növeli az önbizalmat.

Tehát komplexen fejleszti a gyermekek készségeit, mely készségek fejlettsége alapfeltétele az iskolai jó teljesítménynek, a kiegyensúlyozott gyermeki létnek.

Jól alkalmazható lelki hátterű problémáknál pl. tanulási, kommunikációs problémák, különböző viselkedési zavarok – pl. ismeretlen hátterű, túlzott agresszió, akaratosság, szorongás, hiperaktivitás, visszahúzódó magatartás, figyelemkoncentrációs nehézségek – esetén.

Problémamentes gyerekeknél is hatékonnyá, könnyebbé válhat a tanulás, a kisebb – nagyobb hétköznapi kihívások erőfeszítés nélkül oldódnak meg, kiegyensúlyozottabb lelki és fizikai állapotot eredményez.

 

A készségfejlesztéseken kívül a gyermekek nagyon élvezik a hangtál-foglalkozásokat.

 img_20191012_095657.jpg

Komplex fejlesztés

A hangtálakkal történő foglalkozásokon nem lehet szétválasztani a fejlesztendő területeket egymástól, minden foglalkozás, játék több területre is hat:

  • a szociális magatartás
  • a motorikus képességek
  • a kommunikációs készségek
  • az érzékszervek fejlesztése
  • a „befelé figyelés”
  • a tériorientációs képességek
  • a testtudat és testséma fejlesztés
  • a képzelet fejlesztése
  • társas kapcsolat megfelelő működtetése
  • hiperaktivitás mérséklése

 

A  gyógyító hangtál-foglalkozások hatására gyermeke felszabadultabb, derűsebb, nyugodtabb lesz, könnyebben, jobban, hatékonyabban fog tudni tanulni, javulhatnak családi- és társas kapcsolatai, erősödhet önbizalma.

 img_20191012_100230.jpg

És bizony csodák pedig vannak!

Amikor a szülő azt mondja, az ő gyermeke erre a feladatra alkalmatlan, mert nincs egy perc, hogy megülne nyugodtan, azzal szembesül, hogy 10- 20 percig folyamatosan figyel, pihen, csendesen vesz részt a programon.

A foglalkozások alatt a gyermekek csendes utazásra indulnak, ahol félelmeiket, szorongásaikat, otthoni, óvodai, iskolai stresszeiket elengedhetik a hang óceánjában, kihalászhatják örömeiket a hullámok közül, elvihetik kedvenc hősüket a kalandos utazásra.

Esetleg lehetnek a hangok irányítói, megzengethetik a tálak bármelyikét.

Lehetnek egy nagy zenekar, mindenki választása szerint kongathatja a tálat.

Lehet irányító karmester, aki olyan dallamot hív életre, melyet csak szeretne.

 

A szülői visszajelzés nagyon fontos ebben a folyamatban.

A változásokat, szokatlan eseményeket minden esetben jelezni szükséges, mert a hangtál terapeuta ezekből az információkból tud tovább haladni a gyermek fejlődésének pozitív irányába. Az elmondott tapasztalatok alapján áll össze a következő foglalkozás, amely más gyermeknek is megfelelő információ.

Az óvodás korú gyermek a képességek megfelelő működésével felkészíthető az iskolára.

Az iskolás korú gyermek szembe tud nézni az iskolai nehézségekkel, elvárásokkal, követelményekkel, helyén tudja kezelni, és kevésbé szorong a feladatoktól.

A hiperaktív gyermek pedig megtanulja a nyugalmat, kordában tartani mozgásigényét.

Érdemes legalább hét alkalommal részt venni a hangtál foglalkozásokon, hogy a  rezgési energia megfelelő szintre emelkedhessen és hosszútávon fent is maradjon, a megszerzett tapasztalat és vislekedésminta beépüljön.

Én,- tapasztalataim alapján- korcsoportokra bontom a foglalkozásokat.

0-tól 1 éves korig

1-től 3 éves korig

3-tól 6 éves korig

6-tól 12 éves korig

13-tól 16 éves korig

16 éves kortól már akár a felnőtt csoporthoz is csatlakozhat

Szülők a gyermekek igényei szerint jelen lehetnek a foglalkozásokon.

 img_20190329_185423_hht.jpg

Nagy Amélia hangtál terapeuta , mentális- egészségügyi tanácsadó

 

A cikk és a képek eredeti szövegkörnyezetükből kiemelve, átmásolva nem használhatóak fel!

A bejegyzés trackback címe:

https://paraapara.blog.hu/api/trackback/id/tr516729790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása