Fény és harmónia fogad. Csendben várakozom, hogy engedélyt kapjak a belépésre, addig is töltekezem a hangulatos, rendezett, üdezöld, tavaszi illatú kertecske szépségében.

Bebocsátásom után egéni stílust tapasztalván segítőmtől,- nem tántorított el egy újabb találkozástól, bár kíváncsiságom nagyobb volt, mint a felismerés, amelyet meg lellett volna találnom ehelyt.

Miután ott töltöttem több időt, több alkalommal is visszamentem lassan fényét veszítette a kert, besötétedett a kis tér. Se ragyogás, se harmónia. A kert átváltozott sötét, árnyakkal teli kertre. A föld zöld füve a sok eső és gondoskodás ellenére kopár lett, a kerítés vaskos erődítmény, erőszakosnak tűnő. Szinte elnyelte a hátul csendesen meghúzódó kis házikót.

A csalogató, bájos otthon lassan félelmetes, erőszakos látvánnyá lett.

Tudtam, már nincs itt keresni valóm. …mégis mentem. Persze azt is tudtam, hogy utoljára. Hajtott valami erő, valami földi egó, kíváncsiság, és valami földön túli vonzó energia, amit szintén kíváncsiságom erősített meg.

Már az utcaajtóban érezni lehetett a helyzet súlyát. Valami különleges érzés, ami saját teremet összenyomva, megerősítve, szinte csonttá keményedett burokká vált. Ami furcsa érést keltett még önmagamban is. Szinte rám nehezedett az aurám. Soha ilyen erősen nem éreztem magam körül. (Talán legjobban egy tojás lakó madárfióka érezheti így magát, amikor bújna is, meg nem is,- a védelem miatt. Ám a kíváncsiságtól hajtva kitöri a csont falat, és védtelen, sérülékeny testét furcsa, kellemetlen, ismeretlen érzések kerítik hatalmukba.)  A különbség a fióka és köztem, hogy nem törtem ki a falam, tudtam, hogy valamiért szükségem van rá.

A házban történtek alatt számos kellemetlen dolog ért, szó, érzés formájában. Gondolkoztam a távozáson, ám valami visszatartott.  Ahogy gyengültem a megalázó modortól, úgy erősödött "segítőm"negatív energiája. Olyan magatartásformát vettem fel, amelyet nem nagyon szoktam, mondhtanám számora is idegen és meglepő volt. Egy darabig tűrte. Távol tartotta magát tőlem, kiment egy másik helyiségbe, agresszívvá vált kommunikációja, gondolatai kiültek a bőrére, az arcára, teste minden apró porcikáját eluralta a káosz és a rettegés.

S miután angyali ruhát öltött energiái a tehetetlen dühtől leomlottak, kitépték magukat a megrendezett színjátékból, felfedeződtek.

A negatív, romboló energiák a tiszta, és őszinte érzésekkel nem képesek szembe szállni, ezért inkább védve magukat hátra húzódtak és dühösen próbálták megtartani a távolságot.

Sötét szürke kavargó füstként keringtek segítőm  körül, amiből én csak azt érzékeltem, hogy körbevett az áthatolhatatlan energia burok.

A testem tehetetlen, fáradt volt, nem értette a történéseket, nem látottés nem érzékelt tisztán, mert a lélek, a szellem a test reakcióival foglalkozott, ami egy folyamatos sírás. Egy ideig hagytam, jöjjön ki, ha kikívánkozik, aztán ellenálltam, de lehetetlen volt. S miután nem voltam képes kezelni a helyzetet, hagytam. S megvillant az ok, sírásom oka:

Az egyetlen, amit bennem irányítani volt képes, a sírás, ami miatt nem voltam képes tisztán érzékelni és látni.

És hogy mit akart? Bekebelezni, átállítani akart.

Csak egy újabb próba volt. Amit kiálltam. Képes voltam és érdemes a helyre, ahol vagyok.

Próbálta belém ültetni a félelmet, elvenni a bizalmamat, megrendíteni a hitemet.

Ám kudarcot vallott.

De tanultam belőle, hiszen rávilágított a valóságra. Nem akart, ám mégis tanított.

Más hatása rám halálos.

Más energiáival nem létezhetem, csak azzal, ami az enyém!

Ezért soha nem hagyhatom, hogy befolyásoljanak más rajtam kívüli energiák. Én, Én vagyok.