Eltérni, felvállalni, egyéninek lenni, merni, hinni, boldognnak lenni.

Dharma LélekKözpont

Dharma LélekKözpont

Csak(ráink) egységben!

2017. október 19. - Dharma LélekKözpont
Néhány évvel ezelőtt kezdtem el komolyan foglalkozni az emberi test energia rendszerével, -konkrétan itt a csakrákra gondolok. Ezek a “foglalkozások” tanulmányokat jelentenek. Nagy tudású emberektől tanultam, én magam Mestereknek hívom, ugyanis mesteri szinten ismerik, azt a rendszert, ami a ez ember és az univerzum együttműködését jelentik.
Csakráink megfelelő működése; rövid, egyszerű megfogalmazásban azt jelenti, hogy megfelelő szintű energiát vesz fel, és ad le. Ezáltal megfelelő sebességgel forog, megfelelő méretű, és megfelelő tisztasággal rendelkezik. A csakráknak a feladata az energia felvétel, leadás, és továbbadás.
A továbbadás szintén azt jelenti, ami miatt most írok.
A csakrák harmonikus mozgásban vannak egymással. A hangsúly az egymással összhangban van! Egyik csakra sem működhet a másik nélkül megfelelően. Ha például a gyökér csakra alul működik, nem megfelelő az élet enregiánk.
A gyökér csakra endokrin mirigye a mellékvese.Adrenalint, nor-adrenalin, kortizolt termel.
Ha egy csakra túl működik, a többi csakrától vonja el az energiát, ha kevésbé működik, nem tudja továbbítani. Ezt figyelembe véve ha egy csakra nem megfelelően működik, az összes többi csakra is érintett.
Ezért, az én csakra kezeléseimen, (csakra jóga, csakra meditáció) minden egyes csakra “kezelésre” kerül. Hiszen ha a gyökér csakra alul működik, akkor az össze többi is ugyanígy alul működik, miután az energiaátadás szintje nem megfelelő.
Mestereimtől azt tanultam, sose emeljek ki egyetlen csakrát sem a kezelések alkalmával, hiszen ez egy rendszer. Egy tökéletesen működő mechanikus óraműhöz hasonló egység. Ha az egyik pici fogaskerék nem megfelelően forog körbe-körbe, az óra vagy siet, vagy késik, a tény, hogy nem jól működik.
A tartós javulás akkor érhető el, ha összhang van a mindenséggel. Összhang akkor van, ha egyszerre foglalkozunk mindennel, hiszen minden- mindennel összefügg. És ez különösen igaz a csakráinkra!
Tehát amire már a cikkemben utaltam, az energia felvétel- leadás- TOVÁBBADÁS akkor lehetséges megfelelő szinten, ha nem csak egyetlen csakrát kezelünk egy alkalommal, hanem mind a hetet.

A bejegyzés trackback címe:

https://paraapara.blog.hu/api/trackback/id/tr2113022420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása