Csodálatos érzés felülemelkedni önmagunkon.

Szó szerint úgy érezni és tapasztalni, hogy felemelkedsz a magasba, és kívülről látod az egész körülötted lévő forgatagot.

Saját élményemen alapul, ezért írom egyes szám első személyben, NEKED!

Tapasztalj Te is, meglátod csodálatos!

Mindenek előtt, gondolkozz el az alábbi kijelentésemen, ahogy én is ennek a gondolatnak az elmélyülése után váltam szabaddá:

Semmi nincs a MOST-on kívül.

Ülsz a saját magad teremtette káoszodban. Fáradt vagy, zsong a fejed. Gondolataid, -ezer és ezer- cikáznak keresztül az agyadon, egy-egy beléd hasít, de nem tudod honnan eredt, hová tart.  Azt tudod, hogy feladatok ezrei várnak rád, mindet meg kell oldanod. A kérdésed: HOGYAN??? MIKOR??? Minél messzebb mégy gondolatban a jelen pillanattól, annál nagyobb káoszt érzel. Reménykedsz valami megoldásban, három- négy utat is felvázolsz, ám egyik sem szünteti meg az állandó kattogást agyadban. Ha mégis sikerül, akkor azon pillanatban ott kattog egy másik…, egy harmadik…, tak-tak-tak-tak…

MOST ÁLLJ MEG!

Kezd el figyelni az adott pillanatodat!

Mit csinálsz éppen, hogy csinálod, hol csinálod? Milyen ingerek érnek?

Lásd a példámat:

Idő, idő, idő! Soha nincs semmire! Össze kell egyeztetnem a családomat, a munkámat, a vállalkozásomat, az itthoni teendőimet (háztartás, kert, stb.) Erre 24 óra nem elég!!!

Jön a betakarítás ideje! Ha már megtermeltem a kertben a zöldséget, fel kell szednem! De mikor?!

Ha felszedem, el kell raknom télire! De mikor?

MOST!

Egyszerűen egy dolognak állok neki, nem kapkodva ezerbe, hiszen ha egyet viszek végig, akkor egyel kevesebb dolog marad!

Agyam kattogása, a folyamatos jövőbe tekintés, a nincs időm semmire mantrálásom elszédít, megbénít, légszomjat okoz. Na MOST elég!

MEGÁLLJ!...

Elkezdem figyelni a jelen pillanatát.

A konyhába a tűzhelyen fortyog a paradicsom. Hallom sercegését, hallom, ahogy a lassan képződő buborékok óvatosan feltelnek, majd halk pukkanással semmivé válnak.

Elmerengve bámulok a semmibe, ezáltal kitágul a látószögem. Az egész konyhát belátom. Még a mögöttem lévő ablakot is, ahogy a fény beáramlik az üvegen.

A déli szél odakint belekap az őszülő levelekbe, az árnyékuk a konyha falán és kövén táncolják őszi násztáncukat. Vibrálni kezd az egész konyha. A sötét árnyék, a napfény erős kontrasztja életet lehel belé, és mindenbe, ami körülöttem van. Majd bennem is elkezd vibrálni. Eggyé válok a konyhával, a mindenséggel, a most-tal. Érzem a paradicsom illatát, hallom a szél suttogását, a falióra hangos- erőteljes kattogását, de olyan tökéletesen beleillik a zaja ebben az időpillanatban, hogy a harangjátéka – amit hangos kopácsolásként érzékelek máskor- lágyan fut át bennem, mint egy tiszta vizű forrás. Hangja hűvös, bársonyos.

Testem könnyű, nyugodt. Figyelmem tovább tágul testem ritmusára. Tökéletesnek érzékelem magam. Lassú mély, szinte észlelhetetlen légvételeim ritmusa tökéletesen beleilleszkedett a konyha létébe. Csend van bennem. Nyugalom. Béke.

Elkezdem figyelni magam. A létezés harmóniájában vagyok. Testem minden apró sejtje, minden apró porcikája könnyed, mindentől mentes.

Nem fáj a fejem, nem aggódom semmin, nem jár az agyamban egyetlen egy kósza gondolat sem. Egy vagyok a léttel, a világmindenséggel.

Nem tudom, mennyi idő telik el ebben az állapotomban, de mivel az időn kívül vagyok, nem is lényeges. Azt tudom, hogy minden tökéletes.

És ezt a tudást, ezt az érzést, ezt a pillanatot folyamatosan élem, ha képes vagyok kikapcsolni agyamban a gondolatok folyamát.

A gondolat, mely felállított a székről- hogy meg kell kevernem a paradicsomot, nehogy leégjen- nem zökkentett ki az elvarázsolt birodalmamból. Ellenben rányomta az egész napomra bélyegét.

Békés csend ült a házra egész nap. Nem csak rám van hatással az időntúli pillanat békessége, hanem az egész környezetemre.

Egész nap nem jutott eszembe egyetlen egy jövővel kapcsolatos gondolat sem. Az elmúlt idővel sem foglalkoztam.

Nem tudom, megszűntem, eggyé váltam, vagy kívül álltam téren és időn. Az érzés elragadó.

Tudom, hogy minden pillanatot élhetek ebben az időtlenségben. Semmi más teendőm nincs, csak arra kell figyelnem, ami éppen körülöttem van. Ahogy tevékenykedem, ahogy és amit beszélek. A jelen pillanatban kell lennem. A MOST-ban!