Megfigyeltétek már milyen piti dolgok miatt hazudozunk a másik félnek?
Lehet az a szülőnk, testvérünk, szeretőnk, gyerekünk, barátunk, főnökünk, tanárunk, teljesen mindegy.
Vajon ki tanítja meg nekünk a hazudozást mesterfokra emelni? Most nem jellembéli hazugságokat boncolgatok, hanem az úgynevezett becsületes ember apró hazudozásait, amit tesz önmaga, vagy más védelmében. Esetleg valami kellemetlen helyzet elkerülése érdekében.

Példa:
Elmegyek az áruházba. meglátom „a” CSIZMÁT. Ahogy belépek az üzletbe, a sorok közt éppen azt az egy gyönyörű csizmát szúrom ki. Szinte megszólít, meg kell vennem. Felpróbálom, megyek benne, könnyű, puha, mintha a lábam része volna. Már most imádom. Leveszem, forgatom, nézegetem, szagolgatom, simogatom, élvezem. Öröm jár át, pedig csak egy egyszerű csizma.
Aztán jön a hideg zuhany, az ára. Úr Isten! Tovább nézegetem, mi a fene kerül ebbe a csizmába ennyibe. Goiser varrott? Egyedi, kézműves? Nálam van a fizetésem. Leteszem, jövök- megyek, újra kézbe veszem és döntök. Megveszem.
Hazaérve boldogan, csillogó szemekkel mutatom szüléimnek, micsoda egy gyönyörűséges csizmát vettem én. Kérdezem,- na, milyen?
Aztán jön a második hideg zuhany. A szépsége ecsetelése helyett a kérdés- mennyibe került?
Na erre vagy rávágom az igazat, vagy rávágom, hogy ahhoz képest nem is volt drága, amilyen árak vannak, a harmadik verzió; egy olyan összeget keresni, ami szüléim értékrendjébe belefér.
Naná hogy az utóbbit választom, hiszen voltam már őszinte, kaptam is érte, ahányszor csak felvettem azt a ruhadarabot, ami nem kétszáz forintba került. Ezért aztán nem is hordtam, nem is tudtam neki örülni, mert folyamatos lelkiismeret furdalás gyötört azért, mert képes voltam ezért a rongyért ennyi pénzt kiadni.
És tényleg. Jómagam is ezzel küzdök, vajon jól tettem-e hogy megvettem túl drágán, az olcsóbb is jó, van biztosan olyan is, ami elmegy és hordom.
Nos, hazudok! Belekényszerít a helyzet, saját szülőm. Csak azért hazudok, hogy megfeleljek az elvárásaiknak. Nem vállalom fel magam, nem döntök önállóan, a távolban is elkísérnek azok a tanult normák, berögzült rendszer, amit elvárnak tőlem.
A magam védelmében hazugságba bonyolódom, mert nem akarom, hogy a szeretett személyek elégedetlenkedjenek velem, hogy azt mondják rám, szórom a pénzt, hogy több nap, mint kolbász, stb. Persze ezt mind én is tudom. De önbizalmam leépítése szeretett szüleim véleménye alapján nagyon nehezemre esik.
Ezért hát hazudok a csizma áráról. Nem vállalom fel a tettem következményét, mert az ő értékrendjüket megtanulva tudom, hogy mit várnak el tőlem. Erkölcsi neveltetésem nem a hazugságon alapszik, ezért csak nem szabadulok meg a csizma hatásától, hiszen hazudtam a szüleimnek. Ekkor már aljasnak érzem magam, nem csak hogy nem merem felvállalni a tettemet, hanem még hazudok is mellé. Magam megítélésében leszek egy két lábon járó erkölcsi nulla.

Elgondolkodom én valaha szülőként azon, hogy egy ilyen elvárás, egy ilyen mondat mit indít el a gyermekemben?

Miért nem mondjuk azt az iskolában, hogy azért hiányoztam tegnap, mert nem bírtam felkelni a másnaposságtól?
Ezért délután elmegyünk az orvoshoz, és hazudunk neki hogy hánytunk, és hasmenésünk volt, talán holnap már képesek leszünk elmenni az iskolába, de ma jártányi erőnk nem volt.

Miért nem mondjuk a főnökünknek, valóban rosszul esik, amikor üvöltöz, és azért hibázzuk el a lépést, mert idegesek vagyunk, kapkodunk, mert ő azt várja el tőlünk, hogy gyorsak legyünk és precízek, annak ellenére, hogy a kettő együtt sosem megy. Ha mellette még idegesek is vagyunk, mert állandó stresszben tart az elvárásaival, vagy inkább a követeléseivel, akkor folyamatosan hibázunk.
Inkább azt mondjuk neki, hogy jó főnök, erős kézben tartja az irányítást, szeretjük, mert munkát ad.

Mindenkinek azt mondjuk, amit hallani akar. És nekünk? Nekünk is mindenki azt mondja, amit mi hallani akarunk?
Ha igen, akkor körülöttünk mindenki ugyanúgy hazudik, mint mi magunk.
Ha nem, és ez nem esik rosszul, akkor valószínű mi is többnyire őszinték vagyunk.
Ha nem, és rosszul esik, akkor valószínű egy harmadik kategóriába tartozunk, amit úgy hívnak áldozat szerep (ezt nem most fejtem ki).

Ezek tükrében tegyük fel magunknak a kérdést:
Hazug legyek, tetteimet nem felvállaló, döntésképtelen, külső befolyásolásoknak eleget tevő bábú,
vagy őszinte, önmagát, tetteit, véleményét, érzéseit felvállaló egyenes ember.
Hazugságra nevelő korszakunkban magunk is hazugságra nevelünk,
vagy elviselve mások másként- döntéseit, élünk teljes magunk irányította életünket!
Mindenki szabadon dönthet!