Eltérni, felvállalni, egyéninek lenni, merni, hinni, boldognnak lenni.

Dharma LélekKözpont

Dharma LélekKözpont

A választás szabadsága 3. lecke

Muszáj nekünk mindig se/bet-gget nyalni?

2015. október 15. - Dharma LélekKözpont

Na lássuk varázsszavaink után a két legfőbb tevékenységet, mely életünk folyamán keseríti meg mindennapjainkat.

Hát nyalogassunk egy kicsit. Vagy magunkat, vagy mást. Teljesen mindegy, melyiket tesszük, előbbre egyik sem visz bennünket. Hogy önmagunk legyünk; főképp nem.

És vajon ha nyalakodunk, jó érzéssel tölt-e el bennünket? Azt sem hiszem, hacsak nem perverz, szado- ,mazo az ember.

Nyalogatni saját magam egy ideig lehet, aztán tudni illenék lezárni, hiszen minél tovább nyaljuk a sebünket, annál jobban fellazítjuk nyálunkkal a kötőszöveteket, a seb újra és újra szétnyílik. Mi több, a szervezet védekező reakcióba lép, termelni kezdi az egyéb nedveket, amitől még gennyes fertőzéseket is okozunk magunknak. Nem vagyunk olyan tehetségesek sebnyalásban, mint a kutyák, akiknek a nyálában bizonyos baktériumölő baktériumok vannak, és felgyorsítják a gyógyulást.

A másik bevett szokásunk válogatatlanul, a hátsó fertályok fényesre nyalása, egyetlen kicsi, vagy hatalmas horderejű dologért.

Sebünk nyalogatása legalább nem jár megaláztatásokkal, nem úgy, mint a seggek nyalogatása.

Gondoljunk csak bele: Emberi mivoltunkat, büszkeségünket, nézeteinket, vallásunkat, kapcsolatainkat, tulajdonképpen önmagunkat vagyunk képesek feláldozni valamiért. Legyen az egy munkahely, egy kis plusz jövedelem, egy jó szó, egy kis elismerés, egy szabadnap, vagy bármi, amire éppen akkor szükségünk van, és ezt a mást mástól várjuk, másra hárítjuk. Ám ezek a tettek oly mértékben rombolják egyéniségünket, lelkünket, hogy egy idő után azt sem vesszük észre, folyamatosan nyalakszunk.

Az egyik következik a másikból. Miután jó fényesre csiszoltuk főnökünk hátsó fertályát, az egész műszak utálni kezd. Nem szól hozzánk senki, aki szól, inkább ne tenné. Elkerülnek bennünket, sutyorognak, kizárnak a közösségből és bizony egyedül maradunk. A többi nyalakodóval sem őrizhetünk jó viszonyt, hiszen a féltékenység erős negatív motiváció ahhoz, hogy utáljuk az egész bagázst úgy ahogy van. Ellenben nagyon jó a helyzet arra, hogy hazamenvén belesüppedjünk a fotelünkbe és a depressziónkba.

„Engem mindenki utál, mindenki megvet, buta az egész műszak, semmibe vesznek, pedig én mekkora áldozatokat hozok, mindig túlórázom, mindig rendben van az adminisztrációm, mindenkinek segítek, és mindenki csak kihasznál. Stb.”

A kényelmes fotel, ahova belegubbasztottunk, tökéletes hely a sebnyalogatásra. A munkahelyi helyzet megoldhatatlansága miatt egyetlen jó dolog történhet velünk, ha nyalogatni kezdjük önmagunkat; akár a kutya a kölykét, gondoskodása és szeretete jeléül.

Most, hogy már látjuk a szemünk előtt ezt az embert gubbasztani, és nyalogatni önmagát a fotelben, miután a munkahelyén belefáradt felettesei nyalogatásába, vajon nem volna- e egyszerűbb azért nyalogatnia magát, mert a főnöke szétcincálta az idegeit?

Mert ha nem vagyunk nyalakodóak, akkor legfeljebb más társadalmi csoport utál bennünket. Nem az alkalmazottak, hanem a főnökség. Prémium nem jár seggnyalásért sem, szabadság meg jár az embernek, ha alkalmazott. A munkaidő mindenkinek munkaidő, a feladatot tenni kell.

Ha megnézzük az emberünket, aki büszke és nem alázkodik meg (nem az alázatról beszélek), egyszerűen tudja a kötelességét, teszi a dolgát. Szétszekálja a főnöke, de a vele egyenrangú munkatársak nem közösítik ki. Még a seggnyalók is igyekeznek a kedvükben járni, mert erősnek, igazságosnak látják.

Mennyivel jobb úgy hazamennie, hogy közben, aki meg akarta alázni, nem tudta. Hogy az a kaszt, ahová ő tartozik, nem veti ki magából.

Példáim alapján elgondolkodhatunk, miért ne lehetnénk önmagunk? Miért kellene mindig másnak megfelelnünk? Miért ne érezhetnénk jól magunkat azért, mert nem azt csináljuk, amit mások ránk kényszerítenek?

Persze van egyenes és van görbe, van fehér, és fekete, és tudjuk, a világ egyensúlyban akkor van, ha van, ha minden „rossz” mellett van egy „jó”.

Mindig azt tegyük, amihez kedvünk van. Ha nyalogatni szeretnénk, tegyük azt, ha küzdeni szeretnénk, küzdjünk.
A lényeg, ha bármelyiket is tesszük, ne panaszkodjunk, hiszen mindnyájunknak megadatott a választás szabadsága!

 



A bejegyzés trackback címe:

https://paraapara.blog.hu/api/trackback/id/tr587970739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása